Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Quad levegő nélküli kerekekkel

A Polaris az év elején jelentette be, hogy elkészült levegő nélküli kerekének szériaváltozatával. A technológiát felhasználva a cég készített egy quadot, amelyet bárki megvásárolhat. Eddig főleg katonai járműveken vetették be a speciális kerekeket, a 15 ezer dolláros (3,3 millió forintos) Polaris Sportsman WV850-essel azonban a telek végében is bátran lehet csapatni.

Tovább


Ez nem pingvin, hanem egy Honda

A Honda a Tokiói Autószalonon mutatja be UNI-CUB β (a videón látható elsőt tavaly májusban mutatták be) névre keresztelt személyi közlekedőeszközét. A pingvinformájú járművet arra tervezték, hogy a lusták irodákban és hasonló helyeken is ülve közlekedhessenek. Fene a gusztusát, aki ráül.

Tovább


Van Damme kamionok között spárgázik

A korábbi hörcsögös videó után a Volvo újabb szenzációs reklámot tett le az asztalra. Ahogy akkor, ismét a Dynamic Steering kormányművet dicsőíti a cég, ezúttal a precizitását előtérbe tolva. Két kamiont állítottak egymás mellé, közéjük tették az öregedő, de még mindig zseniális Jean-Claude van Damme-ot, majd a profi sofőrök elindultak rükvercben. Pont annyira nyíltak szét, hogy van Damme nyomhasson egy tökéletes spárgát, a két kamion közötti távolság végig milliméterre pontos maradt. Ha valami, ez most biztosan beégett a fuvarozók fejébe, bár erről Enya is tehet.

És itt van egy bónusz videó is, arról a pillanatról, amikor Jean-Claude van Damme megtudja, hogy mi lesz a feladata. Figyelem! Óriási színészi produkció következik! 

Tovább


Centikre autóznak a biztos haláltól

Ezen a hegyi úton elég egy rossz mozdulat, és mindennek vége. Nem tudjuk, hol készült a felvétel, de a turistáknak biztosan örök emlék marad - a vízeséses elázás már csak a bónusz.

Tovább


Ferrarival bénáznak a középkori faluban

A középkori görög hegyi faluban még egy smart is alig fér el, Ferrarival istenkísértés volt megpróbálni az átjutást. Elvileg karcolás nélkül sikerült, de a kb. 200 méteres út húsz percig tartott, ami az F430-as motorjának sem esett jól.

Tovább


Garázsmenet

blogavatar

Ha legalább két állítás igaz rád, jó helyen jársz: 1. Minimum egyszer már leautóbuziztak. 2. Az 1-es pont a barátaid többségére is igaz. 3. Van egy nagy kupac autós-motoros újság karnyújtásnyira az ágyadtól és/vagy WC-dtől. 4. Akkor is lázasan bújod a hirdetéseket, amikor nem akarsz autót venni. 5. Ha nyernél a lottón először abban lennél biztos, hogy mivel töltenéd meg a garázsodat, sőt ezt már most is tudod. 7. Verekedtél már egy matchboxért.