Mire költsük a pénzünket a Festival of Speeden?

Már első benti sétám után tudtam, hogy a Festival of Speeden a világ minden pénzét el lehet költeni a standokon, de péntekre kiderült, valaki ezt komolyan is gondolta. A Bonhams aukciós ház árverésén ugyanis ezen a napon megdőlt az autóértékesítési rekord. Juan Manuel Fangio 1954-es Mercedes W196R 0006/54 F1-es versenyautója 19601500 fontért kelt el, ami hozzávetőleg hétmilliárd magyar forintnak felel meg. Mától ez minden idők legdrágább autója, soha ennyi pénzért nem cserélt még gazdát négykerekű.

Tovább


Az első sokk a Festival of Speeden

Még éltemben nem jártam a goodwoodi Festival of Speeden, de mivel idén a 20. jubileumi rendezvényt tartják, úgy gondoltam, most vagy soha. Aki nem tudná mi ez: a világ legnagyobb autós kerti partija Lord March kastélyának kertjében, Londontól körülbelül 60 km-re délnyugati irányba. Nagyjából minden sport- és versenyautó látható itt, ami valaha készült, és egy kicsit is érdeklődésre tarthat számot, a motorsport minden ágából. Idén nem csak a rendezvény jubilál, de itt ünneplik a Porsche 911-es, a McLaren és a Lamborghibi 50. születésnapját is, emellett azt is, hogy a rali-világbajnokság is 40. életévébe lépett.

Tovább


Na így kell egy márka történetét összefoglalni két percben

Nem kell Honda-fanatikusnak lenni ahhoz, hogy értékeljük az alábbi zseniális videót, amellyel a japán márka a saját 65. születésnapját ünnepli. Ennél tömörebben és frappánsabban nem lehet bemutatni a Honda legfontosabb és ikonikus termékeit a lombfújótól kezdve, a sugárhajtású gépen át egészen az autókig és motorokig.

Egyébként pont tíz éve jelent meg a Honda egy másik zseniális reklámfilmje, ami az Accordot népszerűsítette meglehetősen rendhagyó módon.

Tovább


Visszakapták a fiatalságuk egy darabját

Aki nem hatódik meg ezen a videón, annak radioaktív kohósalak porladozik a szíve helyén.

A sztori röviden: Az Amerikában élő Joe és Beverly Smith még a főiskolai évek alatt ismerkedtek meg, majd a diploma megszerzése után össze is házasodtak. Az első közös autójuk - amivel a ceremóniáról is elhajtottak - egy nyitott tetős 1948-as Plymouth volt, amitől akkor kellett megválniuk, amikor Joe-t besorozták Korea ellen. Hat évtizednek kellett eltelni, hogy a garázsfelhajtójukon ismét feltűnjön egy 48-as Plymouth kabrió, amivel a fiúk lepte meg őket.

Tovább


Versenyautó közlekedési táblákból

Elkészült az idei Le Mans-i 24 órás verseny OAK Racing-féle művészautója (Art Car). A Morgan-Nissant a francia szobrász Fernando Costa csomagolta újra, leselejtezett közlekedési táblák darabjaival ragasztgatta tele a karosszériát. Az autót Jean-Marc Merlin, Philippe Mondolot és a csapatfőnök Jacques Nicolet vezeti majd.

(via ifitshipitshere)

Tovább


Garázsmenet

blogavatar

Ha legalább két állítás igaz rád, jó helyen jársz: 1. Minimum egyszer már leautóbuziztak. 2. Az 1-es pont a barátaid többségére is igaz. 3. Van egy nagy kupac autós-motoros újság karnyújtásnyira az ágyadtól és/vagy WC-dtől. 4. Akkor is lázasan bújod a hirdetéseket, amikor nem akarsz autót venni. 5. Ha nyernél a lottón először abban lennél biztos, hogy mivel töltenéd meg a garázsodat, sőt ezt már most is tudod. 7. Verekedtél már egy matchboxért.