Manapság egyre nehezebb autórajongónak lenni, és ebben az a legviccesebb, hogy erről pont az autógyárak tehetnek. Jelen pillanatban is vagyonokat költenek arra, hogy egy régi vágású autóbuzi pont úgy érezze magát egy mai járműben, mint egy zsák krumpli, amit A pontból B-be kell eljuttatni. Igaz, hogy eközben zenét hallgathat a krumpliszsák, telefonálhat, netezhet és kellemes klíma cirógatja, hogy ne csírázzon ki idő előtt, de ez a lényegen nem változtat: minél újabb és drágább egy autó, annál inkább "tehermentesíti" a sofőrt és veszi, pontosabban veheti ki a kezéből az irányítást. A dolog jelenleg úgy áll, hogy a négy keréken guruló terminátorok már köztünk vannak, ha a jogi szabályozás lehetővé tenné, egy-két jelenleg is kapható luxusautónak nem lenne gond a krumpliszsák segítsége nélkül is eljutni a célig.
Ha a dolog üzleti oldalát nézzük, teljesen érthető a fejlődési irány, a fogyasztók, azaz az autóvásárlók többsége egy használati tárgynak tekinti az autót, amellyel tényleg csak A pontból B-be akar eljutni a lehető legkényelmesebben, biztonságosan és erre hajlandó áldozni is. Lássuk be, a nagy többségnek tényleg csak egy négy keréken guruló (persze jól kinéző és márkás) liftre van leginkább szüksége, amibe csak be kell szállni, megnyomni egy gombot, majd kiszállni a célállomáson. Nincs ezzel semmi baj, amíg nem autóbuzi az ember, de ha történetesen úgy maradt, akkor rettegve várja az egygombos vízszintes liftezést, aminek az előszelétől már most is szenved. Tekintsük ezt az időszakot átmenetinek, így talán könnyebb lesz feldolgozni, de azért feszültséglevezetésként összegyűjtöttük azt a tíz legidegesítőbb dolgot, amelyek leginkább irritálnak minket az új autókban.
Kifejezetten jövedelmező lehet olyasmihez érteni, mint például a parkolóóra-szerelés. A buffalói James Bagarozzo legalábbis arra használta tudását, hogy nyolc év alatt (2003-2011) összesen ötvenmillió forintot nyúljon le negyeddollárosokban az útszéli parkolóautomatákból. Bagarozzo körülbelül hetven darab, idősebb és kevésbé biztonságos automatát preparált úgy, hogy azok a bedobott aprót egy külön tartályba gyűjtsék. Volt egy segítőtársa is, aki öt éven át segítette a fosztogatást, ezért átszámítva 3,5 millió forintot kapott. Bagarozzo játékszenvedélyével magyarázta tettét, az apró nagy részét játékautomatákba dobálta. Két és fél évig gondolkodhat a börtönben, hogy megérte-e.