Felkerült az internetre egy videó, amelyben nagy-nagy rácsodálkozással tálalják, hogy a japánok a vészvillogó nyomogatásával köszönik meg, ha valaki udvarias volt velük szemben. Nahát, micsoda forradalmi új őrület! De minek csináljuk mi ezt Magyarországon időtlen idők óta?
A videóhoz érkezett kommentek szerint a vészvillogózás bevett szokás Nagy-Britanniától Oroszországon át Kanadáig, sőt valaki Franciaországból is dicsekedett azzal, hogy ők is csinálják. Én speciel sosem futottam bele ilyesmibe arrafelé - ahogy Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Portugáliában és sok más helyen sem Európában. És nekem ez a hozzáállás sokkal jobban tetszik.
Évek óta úgy vagyok vele, hogy ez a vészvillogózás Magyarországon csak erőltetett udvariaskodás, az esetek nagy részében semmilyen gondolat nincs mögötte azon kívül, hogy "megnyomom, had' örüljenek ott mögöttem, és nehogy elkezdjenek .urvaanyázni." Ez az egész semmi más, mint egy megfelelési kényszer, hogy ne bunkózzanak le úton-útfélen. Rólam, mondjuk, gondolhat akárki akármit, kicsit sem zavar, de én is ismerek olyanokat, akiknek jobb a lelki békéjük, ha mások gondolatban sem küldik el őket a sunyiba.
Abban, hogy udvariasak vagyunk az utakon, nem kéne semmi különlegesnek lennie. Nekem ne köszöngessen senki, ha egy sávelfogyásnál beengedem, nem várom el, mert ez - szerintem - a világ legtermészetesebb dolga. Cserébe én sem szeretek/akarok köszöngetni, amikor teljesen szabályosan besorolok valaki elé. A hangsúly nyilván a szabályoson van, mert a vészvillogózást igazából a vérlázítóan pofátlanok kezdték terjeszteni kompenzálás gyanánt.
Valóban, az is egy szempont, hogy legalább ennyire foglalkozunk egymással, vagyis nincs teljesen a béka segge alatt a közlekedési kultúránk. Ennek akár lehet is örülni, de a vészvillogózás ettől még értelmetlen marad.
A magam részéről maradok a német gyakorlatnál.
