A hétvégén tartották a 34. Monza Rally Show-t, ami az egyik legnagyobb idényzáró autós hacacáré Olaszországban. Ennek megfelelő volt a felhajtás: idén is jó pár világsztárt hívtak a mezőnybe, de például ott volt nézőként a frissen F1-es világbajnokká avatott Lewis Hamilton is.

A legnagyobb felhajtás a hazai pálya előnyeit élvező Valentino Rossi körül volt, aki – amellett, hogy kilenc világbajnoki címet gyűjtögetett össze a gyorsaságimotoros-vb-n – mintegy mellékesen ralizik is. Ez utóbbi sem megy rosszul neki, mert például korábban háromszor is megnyerte a Monza Rally-t, idén viszont nem jött neki össze a győzelem, „csak” a második hely. Ehhez azért gyorsan tegyük hozzá, hogy Robert Kubica volt csak gyorsabb az olasznál, aki szombatig az első helyen állt.

Az alábbi felvételen két előzés is látható ugyanabban a kanyarkombinációban, az elsőn Rossi szúr be, a rá jellemző, „itt még beférek” technikával – erről Casey Stoner is tudna mesélni -, a másodikon a net koronázatlan gymkhana sztárja, Ken Block próbálkozik hasonló módon, de kevésbé elegáns a végeredmény. Block végül a 29. helyen végzett, amihez hozzátette, hogy ő inkább a murvás pályákon van igazán elemében.