Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A legmenőbb autóverseny: felnifutam

Sok állatságot kitaláltak már, például ezt is. Roncsderbi azzal az extrával, hogy hátul nincs gumi, így kell uralni a vasat. Aztán vagy sikerül, vagy nem.

Tovább


Peugeot-ból építettek Ferrari-limuzint

Ki gondolná, hogy ennek a Ferrari-limónak egy Peugeot az alapja? Pedig az, egy ukrán cég a 406 kupéból építette az F430-asra erősen hasonlító limuzint. A Vip-Limnél hamarosan valószínűleg kopogtatnak majd a Ferrari képviselői, az olaszok ugyanis nem tűrik az ilyen és ehhez hasonló másolatokat, keményen fellépnek ellenük.

Tovább


Hörcsög vezeti a teherautót a szakadék mellett

Új dinamikus kormányművet fejlesztett teherautóihoz a Volvo. Ez önmagában nem nagy szám, az annál inkább, hogy mostantól annyira könnyű a kormányzás, hogy akár egy hörcsög is képes elvezetni egy teherautót. Egy spanyolországi kőfejtőben, szakadékok között kellett ügyesnek lennie a kisállatnak, baj persze nem történt. Azért ezt senki ne próbálja ki otthon, pláne szakadékos környezetben!

Tovább


400-ra gyorsult, majd kigyulladt a 2000 lóerős Lambo

2005 lóerős Lamborghini Gallardót vittek pályára a Moszkva melletti gyorsulásin. Lehet, hogy rekorddöntés volt a cél: az egy mérföld végén az autó 402 km/h-s végsebességet ért el, utána viszont lángra kapott a hátulja. Miután visszavontatták az autót a rajthoz, Leonyid, a pilóta csak a vállát vonogatta a történtekkel kapcsolatban.

Tovább


Eszeveszett drift a kegyetlen szerpentinen

Akkor most tessék egy kicsit hátradőlni, és élvezni a Red Bull driftversenyét. A kínai Tianmensanra egy 99 kanyaros, félelmetes szerpentin vezet fel, ezen versenyzett egyet a hongkongi James Tang és az olasz Federico Sceriffo. Lexus SC-t és egy Toyota Suprát hajtottak, amúgy az olasz nyert 100-ból 96,5 ponttal és 170 km/h-s átlagsebességgel.

Tovább


Garázsmenet

blogavatar

Ha legalább két állítás igaz rád, jó helyen jársz: 1. Minimum egyszer már leautóbuziztak. 2. Az 1-es pont a barátaid többségére is igaz. 3. Van egy nagy kupac autós-motoros újság karnyújtásnyira az ágyadtól és/vagy WC-dtől. 4. Akkor is lázasan bújod a hirdetéseket, amikor nem akarsz autót venni. 5. Ha nyernél a lottón először abban lennél biztos, hogy mivel töltenéd meg a garázsodat, sőt ezt már most is tudod. 7. Verekedtél már egy matchboxért.