Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Semmi extra, csak 280-nal repesztenek közúton

Itt a remek alkalom, hogy megtudjuk, mit lát egy pilóta a világ legveszélyesebb motorversenyén. A kamerát ráadásul az egyik legmenőbb helyi versenyző, Michael Dunlop motorjára szerelték, aki egy 600 köbcentis Honda CBR 600 RR-rel repeszt a Man szigeten a legendás TT (Turist Trophy) közúton kijelölt pályáján.

A tempó önmagáért beszél, a felvétel nincs felgyorsítva, félelmetes látni és hallani, hogy a motor mennyi forog tiltás közelében, hatodikban a kétsávos, padkákkal határolt közúti pályán, ahol a legkisebb hiba is súlyos következményekkel járhat. Nem verik ugyan nagydobra, de ez a motorverseny szedi a legtöbb halálos áldozatot, a látottak alapján nem véletlenül, a védelmet mindössze néhány szalmabála jelenti.

Tovább


Nem tócsa volt, hanem gödör

Nagyon nem mindegy, pláne ha valaki át akar rajta motorozni.

Tovább


Lezuhant a motoros a szikláról

Hősünk békésen terepmotorozott az amerikai Utah állam vad középső részén, amikor egy akadály kikerülésébe hiba csúszott. A motor megindult a szakadék felé, a zuhanást pedig nem lehetett elkerülni. Ahhoz képest, hogy mekkora volt a csattanás, a motoros csak könnyebb sérüléseket szenvedett, a mentők pedig azért találták meg, mert volt nála a GPS koordinátákat is elküldő segélykérő berendezés. Lám-lám, az ilyesmin nem érdemes spórolni.

Tovább


Annyi esze azért nem volt

Hogy felvegyen egy protektoros dzsekit és térdvédőt, de legalább jó kedve van.

Tovább


Nem a motorozás öl, hanem az emberi hülyeség

Kamaszkorom óta motorozom, estem már párat az elmúlt közel húsz év alatt, de most fordult elő először, hogy nem kozmikus magányban csúsztam el a saját marhaságom, vagy olaj/sóder/sárfolt miatt, hanem kaptam hozzá segítséget, nem is keveset. Egy kisbusz sofőrje annyira megörült, amikor végre megtalálta a neki oly kedves autópálya-felhajtót, hogy nagy lendülettel elindult felé. Ez idáig rendbe is lenne, de ehhez a produkcióhoz balra át kellett vágnia a szembejövő sávon, arról viszont megfeledkezett, hogy jöhetnek az ellenkező irányból. Jöttem.

Íme a helyszín az én szemszögemből, szemből kanyarodott balra a kisbusz. Ha jobbra kerülöm ki a táblákat kapom el, ha balra, akkor a mögötte jövő autót trafálom telibe, kész szerencse, hogy akkor ezen nem volt időm gondolkodni. Egyébként ez egy ritka gonosz kereszteződés a 71-es főút és az M7-es találkozásánál, pont az ilyenek miatt találták fel a körforgalmat

Tovább


Garázsmenet

blogavatar

Ha legalább két állítás igaz rád, jó helyen jársz: 1. Minimum egyszer már leautóbuziztak. 2. Az 1-es pont a barátaid többségére is igaz. 3. Van egy nagy kupac autós-motoros újság karnyújtásnyira az ágyadtól és/vagy WC-dtől. 4. Akkor is lázasan bújod a hirdetéseket, amikor nem akarsz autót venni. 5. Ha nyernél a lottón először abban lennél biztos, hogy mivel töltenéd meg a garázsodat, sőt ezt már most is tudod. 7. Verekedtél már egy matchboxért.